2013. január 10.

2013.

  Új év, új élet. Na azért nem egészen, mert folytatom a eddigit, csak a tavalyi év sok munkájit kicsit ki kellett pihennem. Elég hosszúra és sok munkával telire sikeredett a tavalyi év, így nagy elhatározást tettem és a két ünnep között és január első napjaiban csal a pihenésé volt minden időm. Aztán egy kis rend rakás, leltározás, takarítás a műhelyben, mert erre már nem jutott idő a tavalyi év végén.
  És aztán újra belecsapok. Már meg is érkeztek az első megrendelések, vásárlók, pedig éppen a nagytakarítás kellős közepén álltam, felfordítva minden. Sűrű bocsánat kérés mindenkitől a hihetetlen kuplerájtól, de rendet csak a rendetlenségből lehet csinálni. Nem gondoltam, hogy ennyien megkeresnek már az év első napjaiban.
  Szóval most újult erővel, lelkesedéssel, sok új ötlettel, és már néhány félig kész munkával látok neki 2013-nak.

   Boldog új évet kívánok mindenkinek, a régi és az új olvasóknak, ismerősöknek és ismeretleneknek, véletlenül erre járóknak, barátoknak és leendő új ismerőseimnek.Magamnak sok új, érdekes munkát remélek, ilyen viháncoló ugrálásban:


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése